:
  • 2016-11-01
  • 0 comments

Üdvözöljük!

A Múltunk és Jövőnk Egyesület 2002-től bejegyzett szervezet és mára a Magyar Íjász Szövetség tagja. Létrejöttének célja tágabb értelemben hagyományőrzés és magyar eredetkutatás. Kezdetben szabadon látogatható szemináriumok szervezésével foglalkoztunk, amelyek közül kiemelt a rovásírás tanfolyam, magyarság genetikája, hun-magyar kapcsolat. Emellett a tagság kisebb csoportja próbálkozott tradicionális íjászattal, ami nagy népszerűségnek örvendett minden vendégszereplés alkalmával.

Hamar az íjászat oktatása lett célunk, amit később alapszabályunkban is megerősítettünk. Működésünk alapja a folytonosság és rendszeresség, ezért minden héten tartunk edzéseket, minden évszakban. Hagyományossá váltak a nyári íjász táborok is, ahol kezdők és haladók együtt edzenek, emellett tapasztalatot cserélnek az íjászathoz hasznos eszközök elkészítéséről.

Szervezetünk nyitott minden íjász stílusra és korosztályra, főként Kassai Lajos mester technikáját és a török, ázsiai húrfogást oktatjuk. Nem fordítunk hátat az elismert sport és vadász íjászatnak sem. Tagságunkban két okleveles íjászoktató segíti a tanulók felkészülését. Térségünkben jelentős ifjúsági bázissal rendelkezünk, akik dobogós eredményekkel térnek vissza versenyekről.

Küldetésünknek tekintjük a kapcsolatteremtést környékbeli csapatokkal, egymás rendezvényeinek látogatásával, segítésével. Ezeken az eseményeken fontosnak tartjuk a külső megjelenést, korhűséget. Véget nem érő kreatív és kutató munka, tapasztalatcsere zajlik a háttérben. Emellett a csapatszellem is alakul, ami a hivatalos sport szakosztályok és népi hagyományőrzők csoportjaihoz hasonlítható. A mi tevékenységünket a kettő közé helyezzük. Ezért nem tudtunk elköteleződni kizárólag sport íjászat mellett. Szabadidő sportként nagyobb szabadságot ad. Versenyeink ettől változatosak és segítenek megvilágítani a technikák közti különbségeket. Az elmúlt két évtizedben országosan zajló ősi magyarnak hívott íjászat gyakorlása korlátokat döntött a régészetben is.

Nemcsak az íjászatra fókuszálunk, hanem a kor leletei alapján rekonstruált egyéb eszközöket is igyekszünk megismerni, használni, ezzel előhívni őseink gondolkodásmódját, szokásait.

Közzététel_2015

Közzététel_2016/I.

Közzététel_2016/II.