:

Interreg

Kedves egyesületi tagok és érdeklődők!

Egyesületünk 2002 óta működik és foglalkozik hagyományőrzéssel, történelmi- és sport íjászattal, fegyveres bemutatókkal, történelmi vívás-edzéssel. Minden évben számos rendezvényen szerepelünk. Jelenleg egy nyertes pályázat  megvalósításán dolgozunk, amelyet az alábbiakban részletezünk.

Projekt összefoglalás:

A pályázat célja, egy olyan határmenti együttműködés kialakítása és bővítése, amely több közös rendezvény és kiadvány segítségével prezentálja a határ menti lakosság és az ide látogató turisták számára a Vág-mente és a Komárom-Esztergomi síkság történelmi hagyományait a középkortól napjainkig, hagyományőrző tevékenységeit és kulturális rendezvényeit. Ezzel hozzájárul a kulturális turizmus építéséhez, a régió intézményeinek együttműködéséhez és tapasztalatcseréjéhez elsősorban a kultúra, a történelem és a tradíciók területén. A négy projektpartner – GarlicArt Polgári Társulás (Kamocsa), a Múltunk és Jövőnk Egyesület (Tatabánya), Kamocsa Község és az OÁZA Kamocsa Polgári társulás elsősorban szakmai tapasztalatcserét folytat a pályázat keretében arról, miként tudnak közösen lebonyolítani egy határon átnyúló kezdeményezést, mely több fesztivált, konferenciát és közös kiadvány létrehozását foglalja magába. A közös tervezés és szervezés összekovácsolja a projektben résztvevő intézmények és szervezetek életét és munkásságát, lehetőséget kínál a hosszú távú együttműködésre és a régió közös fejlesztésére a kulturális és

hagyományőrző turizmus felpezsdítésében. További célja pályázatnak, egy olyan szemlélet kialakítása a két határ menti régióban, amely növeli a nemzeti és kulturális identitástudatot az ifjúság, a szervezők, a civil szervezetek, önkormányzatok, és a régió lakosainak körében. A projekt aktivitásai a környezettudatosság jegyében kerülnek megrendezésre, figyelve arra, hogy minél kevesebb hulladékot termeljenek ki, ezzel is támogatva a fenntarthatóságot , a környezetvédelmet.

A pályázat keretében elkészülő kétnyelvű kiadvány összekapcsolja a régiót az idegenforgalomban, az itt élő lakosság és az ide látogató turisták számára láthatóbbá és elérhetőbbé teszi a Duna két vonalán zajló rendezvényeket.

A projekt célcsoportját alkotja a határ menti régió lakossága, a két régió önkormányzatai, intézményei és civil szervezetei, akik részt vesznek és bemutatkoznak a konferencián és rendezvényeken. További célcsoport azok az érdeklődők, akik részt vesznek a hagyományőrző rendezvényen. További célcsoport a történelmi és gasztroturizmus, valamint a reformkonyha iránt érdeklődők, akik számára lehetőséget nyújt a projekt újabb régiók és hagyományok és ízek megismerésére.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program honlapja: www.skhu.eu , www.rdvegtc-spf.eu.

„Jelen aloldal tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.”

Üdvözlettel:

Ádám Róbert János
elnök